CaWarinnen és túl

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _    _ _ _ _ _ _ _ _ _ _   _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Természetesen nem a Metallicáról lesz szó, őtet nem szeretem, de a Sanitarium belopta magát a szívembe. Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy játszom vele, de ez csak nemrég valósult meg. Nagyon pozitív csalódás volt, melynek legnagyobb oka a sztori, és annak megvalósítása volt. Hősünk autóbalesetet szenved - ennyit tudunk meg az intróból -, majd egy diliházban ébred, emlékek nélkül, természetesen. A nyomasztó hangulat már itt is megvan - összeomlott betegek, melyek egyike épp a szemünk előtt zuhan a mélybe -, de a második fejezet sok lapáttal rátesz: zombigyerekek, rothadó hullák… Kell hozzá egy kis idegzet. A pszicho-thriller/horror külső mögött azonban igazi kalandjáték rejtőzik - a karakter mozgatása mondjuk tök Diablós -, és miközben világok között pásztázunk, a történetet próbáljuk megérteni, amire a készítő ASC Games nem kevés időt szánt. A fejtőrök logikusak és ötletesek, a tárgyhasználat is egyértelmű, akár könnyűnek is hívhatnánk a játékot, de néhány tárgyat nagyon nehéz észrevenni - lehet itt szívni, kérem szépen. Pár akciós rész is becsúszott, de mivel meghalni nem tudunk, csak hangulatfokozó elem. És milyen jól működik! A videóbejátszások szintén külön említést érdemelnek, remekül illeszkedik a játékba, és ahogy haladunk előre - minél többre emlékszünk -, egyre inkább tisztulnak le képileg. A szinkronról és zenéről is csak jót tudok mondani, a Kastély fődallam egyszerűem mellbe vágott. Ja, igen, a menü megválósítását sem akartam kihagyni: hátborzongató, ahogy a szem követi a kurzurunkat, és ha ráklikkelünk valamire, egy túlvilági hangot hallunk (pl. széév géém). Brr! Igazán kár, hogy csak pár délutánom ment rá, toltam volna még.

Végítélet: ***1/2

(XP alatt állítólag lehetnek gondok még patch-csel is, de nekem mindössze egyszer fagyott.)

A 90-es években - milyen közel és mégis oly’ távol - nagyon úgy nézett ki, hogy a kalandjátékoknak befellegzett. Nem csoda, hisz sokaknak nem jelent kikapcsolódást, ha gondolkodni is kell, de hát ők maradjanak csak az FPS-eknél. Természetesen kalandjáték és kalandjáték között is van különbség, nem egy alműfaj található, de az én személyes kedvencem a point ‘n’ click stílus, ahol gyakorlatilag csak az egérrel kell bűvészkedni. A rajzos megválosítást pedig szintén csípem. A Broken Sword ebbe tartozik, ezért kapott anno esélyt. Szeretném már most leszögezni, nem vagyok elvakult kalandjáték fanatikus, játszok - inkább játszogatok, nem vagyok gamer - én mással is, de ez a kedvenc műfajom. Hogy miért erre a játékra esett a választás? Hogy erről szülessen az első ilyen cikk? Passz, nem ez a kedvenc játékom, de már 3-szor végigtoltam. Legutoljára 2 hete, miután játszottam a második és harmadik résszel - amiket évekig mellőztem, a miértekről majd a róluk szóló írásokban -, és ismét ráeszméltem, ezt a játékot kegyetlen jól forrasztották össze.

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _           _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Read the rest of this entry »