CaWarinnen és túl

The Dark Ride

Baphomet kardja

A 90-es években - milyen közel és mégis oly’ távol - nagyon úgy nézett ki, hogy a kalandjátékoknak befellegzett. Nem csoda, hisz sokaknak nem jelent kikapcsolódást, ha gondolkodni is kell, de hát ők maradjanak csak az FPS-eknél. Természetesen kalandjáték és kalandjáték között is van különbség, nem egy alműfaj található, de az én személyes kedvencem a point ‘n’ click stílus, ahol gyakorlatilag csak az egérrel kell bűvészkedni. A rajzos megválosítást pedig szintén csípem. A Broken Sword ebbe tartozik, ezért kapott anno esélyt. Szeretném már most leszögezni, nem vagyok elvakult kalandjáték fanatikus, játszok - inkább játszogatok, nem vagyok gamer - én mással is, de ez a kedvenc műfajom. Hogy miért erre a játékra esett a választás? Hogy erről szülessen az első ilyen cikk? Passz, nem ez a kedvenc játékom, de már 3-szor végigtoltam. Legutoljára 2 hete, miután játszottam a második és harmadik résszel - amiket évekig mellőztem, a miértekről majd a róluk szóló írásokban ;) -, és ismét ráeszméltem, ezt a játékot kegyetlen jól forrasztották össze.

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _           _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

A Shadow of the Templars-t - Amcsilanden Circle of Blood - 1996 végén uszították ránk a Revolution Software kegyetlen urai, talán nem is sejtve, hogy alkotásukkal zajos sikert aratnak. Így utólag visszanézve, az eredmény nem meglepő, minden adott volt a sikerhez: szimpatikusfőszereplő, kellő cinizmussal; kiváló történet és rengeteg történelem; ízléses prezentáció, teljes és profi szinkron - ami akkoriban nem volt annyira egyértelmű, mint most (a teljességre értve főként). Főhősünknek már akkor is Rolf Saxon kölcsönözte hangját, aki egyedüli hangként még háromszor visszatért. De miről is szól a játék? Hősünk, George Stobbart, amerikai ügyvéd, aki éppen Franciaországban tartózkodik, és egy kávézó teraszán kávézgat. E kellemes időtöltés alatt egy öregúr tér be a kávézóba, majd egy bohóc követi, aki kb olyan gyorsan távozik az öregúr aktatáskájával, mint ahogy megérkezett. Persze nem távozik csendben, az nem rá vall. A táskát ugyanis egy detonátorra cseréli ki, ami hát… A robbanás szele hősünket is megcsapja - szó szerint -, aki a bohóc nyomába ered. A tett helyszínére visszaérve egy újságírónővel találkozik, aki már találkozott hasonló esettel, így hát megkezdődik a nyomozás.

Az európai címből nem nehéz kitalálni, hogy a Templomosok és az Új-Templomosok köré épül a történet, gazdagon tálalva történelmi háttérrel - a téma érdeklőinek mindenképp kötelező kipróbálni! Komolyan mondom, a Keresztesek törienciklopédiája ez a játék, annyi ilyen jellegű párbeszéd van jelen a játékban. Ez főként előny, de sajna néha a jóból is megárt a sok, a sok történelmi infó közt szépen el lehet veszni. Ami miatt mégis működik, az a profin megírt és eredeti forgatókönyv - igen, a Templomosok csak mostanság lettek elcsépelve. A játék rendkívül bőbeszédű, és bizony, gyakran a párbeszédek a kulcsok a továbbjutáshoz. Persze, tárgyakat is fogunk használni, és fejtörőkkel is lesz dolgunk, de nagy szerencsénkre nemcsak a történet mentes a logikai buktatóktól, maguk a fejtőrök is logikusak, nem fogjuk a hajunkat tépni idióta megoldások végett. Piros pont. Ami nekem furcsa, hogy meg is halhatunk - jó, tudom, nem egyedi a dolog, de nem ehhez vagyok szokva -, de az kétségtelen, hogy ettől valószerűbb lesz a játék. Persze ott a load game opció, úgyhogy HA! Lényeg? Tessék játékállást menteni! A grafika sok újkeletű játékos elé gátat vethet, de ne legyen így, valójában szép a játék, csak a mai gamer szemnek szoknia kell az alacsony felbontást (640×480). De csak hogy beleköthessek valamibe: a videók alatt nincs feliratozás. Viszont ma már magyar felirattal is élvezhetjük a játék többi részét, hála a fordítónak. A magyarítás ugyan messze nem tökéletes, de bőven használható, úgyhogy az angolul nem tudás többé nem lehet akadály! Amit garantálni tudok, hogy ha nekivágsz a kalandnak, csalódás kizárt. Nem véletlen a klasszikus státusz, krimi a javából.

Végítélet: ***1/2

2 Responses to “Baphomet kardja”

  1. glezmen Says:

    egyik kedvenc játékom, megvan eredetiben mindkét rész, bár a második azért nem éri el az első színvonalát…

  2. CaWarin Says:

    Maximálisan egyet értek, és ugyan egyszerűbb és rövidebb lett a folytatás, azért a hangulata megvan annak is.

    (Itt jegyezném meg - majd lesz post is az értékelésről -, hogy nem 5-ből kapott 3 és felet, hanem 4-ből ;))

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu