Work shock!
Habár úgy tűnhetett, megint feladtam - bár szó mi szó, nem ígértem napi blogot -, ez nem igaz, csak történ valami a múlt héten.
Ahhoz hogy megértsük, jó egy évvel vissza kell utaznunk az időbe, mikor is az Önkormányzat úgy döntött, hogy a melegvíz csatornájának számlázását mi, a hidegvizesek vesszük át, amit eddig a hőszolgáltató számlázott. A megvalósításra idén került sor. Persze, késve. Sok helyen csak dec 31-ig számlázott a hőszolgáltató, de a mi első számláink csak áprilisban készültek el, május 5-ei határidővel, természetesen ‘visszafele számlázva’. Azonban az égiek nem kíméltek minket, sikerült megcsúszni a postázással. Mit ad Isten, az első számlák május 5-én értek célba. Mondanom se kell, mint ügyfélszolgálati előadó - az előadó státusz tetszik mondjuk -, pokoli hetet értem meg. Még annyit, hogy természetesen ment a számlával tájokoztató, csakhogy azt azt ügyfelek vagy egy harmada el sem olvassa, és nem restel bejönni vagy telefonálni. Utóbbi csoport mondjuk beszopta, ugyanis hétfőn úgy elleptek minket, mint a heringek - az utcán álltak sorba!, telefonokat felkapkodni esélyünk sem volt. A többi nap finomabb volt, de csak a hétfőhöz képest. Szigorúan a hétfőhöz képest - bár péntek délutánra eltűntek. És akkor ugye mindenkitől ugyanazok a kérdések záporoztak - Top5 következik:
- Miért 5-ei határidővel kaptam meg 5-én a számlát? (Jogos, sőt, valaki csak 5-e után kapta meg)
- Ezmiez?! (Nem jogos, már decemberben tájékoztatott a hőszolgáltató a leválásról.)
- Miért kaptam egy hónapra ilyen magas számlát? (Nem jogos, tájékoztatóban le van írva a visszafele számlázás - sztem egész jól, de hát nem tudom az ő szemszögükből nézni… legyen fél-jogos!
- De hát én eddig bankról fizettem, mi ez a csekk? (Tájékoztató, drágám, kösz hogy olvastad, hogy külön számlán fut a dolog - nyilván máshogy nem is menne.)
- Túl egyoldalú a szerződés, hogy lehet ilyet írni? (Ezt speciel jogosnak érzem.)
És ezt megy a mai napig, ma már enyhébb kivitelezésben, de múlt héten százak jöttek be. Kész voltam totálisan, kellett is a hosszú hétvége. A péntek délutáni rendszerprogramozó tanfolyamon meg kiderült, hogy csoporttársam is telefánolt be - ráadásul valamelyik kolléganőm fel is vette
- és panaszkodott az új számla ‘információdússágá’-ra. Mondtam neki pénteken: “Ilyen az informatikusunk.” Jött a válasz: “Az informatikusotok egy fasz!” Nem tudtam és nem is akartam ráreplikázni.