CaWarinnen és túl

Az előző évek sorozatok közötti csapongásaiba beleunva - értsd: ebből egy rész, abból egy, meg abból egy -, évadrendszert alakítottam ki. Az az, ha valami tetszik, megnézek egy komplett évadot és addig nem nézek mást - legfeljebb csak pilótarészeket meg azt a 2-3 sorozatot, amit premierbe követek. Az elmúlt hónapokban így sikerült túllennem a Haláli hullák, a Szívek szállodája, a Kriminális elmék/Gyilkos elmék, valamint a bejegyzés tárgyán, a Nyughatatlan Jordan/Bostoni halottkémek 1. évadán.

Igazából nem akarom bő lére ereszteni, de amit tudni kell a sorozatról, hogy a 3. évadtól erőteljes stílusváltás jellemzi, a családi nyomozásból Helyszínelők szerűség lett. Mielőtt belevágtam a sorozatba, gondolkodtam melyik évadjal kezdjem, de kis hezitálás után úgy döntöttem, engem az 1. évad témája - nyomozás apuval, anyu rejtélyes gyilkosának felderítése… - jobban érdekel. Jó döntés volt, szeretem a karakterközpontú sorozatokat. A sorozat alaphelyzete, hogy Jordan visszatér régi munkahelyére - miután jó pár helyen kirúgták -, de ezúttal sem nyugszik, muszáj segítenie a zsaruknak a nyomozásokban, ha kell, apuval. Közben persze a hullaházban is zajlik az élet, és gyakorlatilag minden főbb szereplő kapott legalább egy epizódot, aminek a középpontjában. Tim Kring adott arra, hogy a karakterek kidolgozottak és változatosak legyenek, persze ez leginkább Jordannél és főnökénél/barátjánál, Gareth-nél látszik. Ja, még egy fontos dolog, a szereplők abszolúte szerethetők, én mindegyiket csípem. A random zsaru segítőtársak is csak színesítik a sorit. Az esetekről is csak jót tudok mondani, változatosak; vannak csavaros ügyek; van, mikor tudjuk, ki tette, de valahogy bizonyítani kell; és van, mikor maguk a főhősök kerülnek bele a kulimászba. Először csak laza összefüggés van a részek között - magánéleti szálak -, de később, mikor Jordan rémálmai visszatérnek, és anyja halálának körölményeit keresi, a részek összefogottabbá válnak. Az évad vége meg persze… hát folyt köv. A félmodernizált krimi bármelyik krimirajongónak bejöhet, akik nem csak a végpontos - klasszikus és ultramodern - nyomozást kedvelik.

A magyar változatról is ejtenék pár szót, pontosabban változatokról, ugyanis a sorozathoz 3 szinkron készült - igaz, egyik sem öleli fel a teljes sorozatot. A Hallmark adta először Nyughatatlan Jordan címmel, ahol is 4 teljes évad került bemutatásra, majd jött a Coolra, az új címmel, ahol viszont csak 2 évadot élt meg. Idén pedig eljutott a TV2-re, akik ugyan a 3. évaddal kezdtek - új címmel dettó -, de leadták az utolsó évadokat is (amik a Hallmarkon is lementek aztán a TV2-s szinkronnal, csak a régi soricímmel). A Hallmark és TV2 szinkronjait egy stúdió, a Masterfilm csinálta, ezért a szöveges egyezés mellett a hangok fele is megegyezik. A coolos viszont a BaloghMix műve, teljesen más. A két különböző cím amúgy jól leírja a sorozatot, a Nyughatatlan Jordan az 1-2. évadhoz passzol, a Bostoni halottkémek meg a többihez. Persze nálam az eredeti magyar cím a nyerő!

Végítélet: *** (nálam évadnál ez egész szép teljesítmény ;))

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _    _ _ _ _ _ _ _ _ _ _   _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Természetesen nem a Metallicáról lesz szó, őtet nem szeretem, de a Sanitarium belopta magát a szívembe. Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy játszom vele, de ez csak nemrég valósult meg. Nagyon pozitív csalódás volt, melynek legnagyobb oka a sztori, és annak megvalósítása volt. Hősünk autóbalesetet szenved - ennyit tudunk meg az intróból -, majd egy diliházban ébred, emlékek nélkül, természetesen. A nyomasztó hangulat már itt is megvan - összeomlott betegek, melyek egyike épp a szemünk előtt zuhan a mélybe -, de a második fejezet sok lapáttal rátesz: zombigyerekek, rothadó hullák… Kell hozzá egy kis idegzet. A pszicho-thriller/horror külső mögött azonban igazi kalandjáték rejtőzik - a karakter mozgatása mondjuk tök Diablós -, és miközben világok között pásztázunk, a történetet próbáljuk megérteni, amire a készítő ASC Games nem kevés időt szánt. A fejtőrök logikusak és ötletesek, a tárgyhasználat is egyértelmű, akár könnyűnek is hívhatnánk a játékot, de néhány tárgyat nagyon nehéz észrevenni - lehet itt szívni, kérem szépen. Pár akciós rész is becsúszott, de mivel meghalni nem tudunk, csak hangulatfokozó elem. És milyen jól működik! A videóbejátszások szintén külön említést érdemelnek, remekül illeszkedik a játékba, és ahogy haladunk előre - minél többre emlékszünk -, egyre inkább tisztulnak le képileg. A szinkronról és zenéről is csak jót tudok mondani, a Kastély fődallam egyszerűem mellbe vágott. Ja, igen, a menü megválósítását sem akartam kihagyni: hátborzongató, ahogy a szem követi a kurzurunkat, és ha ráklikkelünk valamire, egy túlvilági hangot hallunk (pl. széév géém). Brr! Igazán kár, hogy csak pár délutánom ment rá, toltam volna még.

Végítélet: ***1/2

(XP alatt állítólag lehetnek gondok még patch-csel is, de nekem mindössze egyszer fagyott.)

A 90-es években - milyen közel és mégis oly’ távol - nagyon úgy nézett ki, hogy a kalandjátékoknak befellegzett. Nem csoda, hisz sokaknak nem jelent kikapcsolódást, ha gondolkodni is kell, de hát ők maradjanak csak az FPS-eknél. Természetesen kalandjáték és kalandjáték között is van különbség, nem egy alműfaj található, de az én személyes kedvencem a point ‘n’ click stílus, ahol gyakorlatilag csak az egérrel kell bűvészkedni. A rajzos megválosítást pedig szintén csípem. A Broken Sword ebbe tartozik, ezért kapott anno esélyt. Szeretném már most leszögezni, nem vagyok elvakult kalandjáték fanatikus, játszok - inkább játszogatok, nem vagyok gamer - én mással is, de ez a kedvenc műfajom. Hogy miért erre a játékra esett a választás? Hogy erről szülessen az első ilyen cikk? Passz, nem ez a kedvenc játékom, de már 3-szor végigtoltam. Legutoljára 2 hete, miután játszottam a második és harmadik résszel - amiket évekig mellőztem, a miértekről majd a róluk szóló írásokban -, és ismét ráeszméltem, ezt a játékot kegyetlen jól forrasztották össze.

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _           _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Read the rest of this entry »

Habár úgy tűnhetett, megint feladtam - bár szó mi szó, nem ígértem napi blogot -, ez nem igaz, csak történ valami a múlt héten.

Ahhoz hogy megértsük, jó egy évvel vissza kell utaznunk az időbe, mikor is az Önkormányzat úgy döntött, hogy a melegvíz csatornájának számlázását mi, a hidegvizesek vesszük át, amit eddig a hőszolgáltató számlázott. A megvalósításra idén került sor. Persze, késve. Sok helyen csak dec 31-ig számlázott a hőszolgáltató, de a mi első számláink csak áprilisban készültek el, május 5-ei határidővel, természetesen ‘visszafele számlázva’. Azonban az égiek nem kíméltek minket, sikerült megcsúszni a postázással. Mit ad Isten, az első számlák május 5-én értek célba. Mondanom se kell, mint ügyfélszolgálati előadó - az előadó státusz tetszik mondjuk -, pokoli hetet értem meg. Még annyit, hogy természetesen ment a számlával tájokoztató, csakhogy azt azt ügyfelek vagy egy harmada el sem olvassa, és nem restel bejönni vagy telefonálni. Utóbbi csoport mondjuk beszopta, ugyanis hétfőn úgy elleptek minket, mint a heringek - az utcán álltak sorba!, telefonokat felkapkodni esélyünk sem volt. A többi nap finomabb volt, de csak a hétfőhöz képest. Szigorúan a hétfőhöz képest - bár péntek délutánra eltűntek. És akkor ugye mindenkitől ugyanazok a kérdések záporoztak -  Top5 következik:

1. Miért 5-ei határidővel kaptam meg 5-én a számlát? (Jogos, sőt, valaki csak 5-e után kapta meg)
2. Ezmiez?! (Nem jogos, már decemberben tájékoztatott a hőszolgáltató a leválásról.)
3. Miért kaptam egy hónapra ilyen magas számlát? (Nem jogos, tájékoztatóban le van írva a visszafele számlázás - sztem egész jól, de hát nem tudom az ő szemszögükből nézni… legyen fél-jogos!
4. De hát én eddig bankról fizettem, mi ez a csekk? (Tájékoztató, drágám, kösz hogy olvastad, hogy külön számlán fut a dolog - nyilván máshogy nem is menne.)
5. Túl egyoldalú a szerződés, hogy lehet ilyet írni? (Ezt speciel jogosnak érzem.)

És ezt megy a mai napig, ma már enyhébb kivitelezésben, de múlt héten százak jöttek be. Kész voltam totálisan, kellett is a hosszú hétvége. A péntek délutáni rendszerprogramozó tanfolyamon meg kiderült, hogy csoporttársam is telefánolt be - ráadásul valamelyik kolléganőm fel is vette - és panaszkodott az új számla ‘információdússágá’-ra. Mondtam neki pénteken: “Ilyen az informatikusunk.” Jött a válasz: “Az informatikusotok egy fasz!” Nem tudtam és nem is akartam ráreplikázni.

Mivel a Chemical Wedding a kedvenc lemezem, tűkön ülve várom a filmet. Még ha a téma más is. A világpremier amúgy 4-én lesz a Sci-Fi Londonon!

And so we lay, we lay in the same grave
Our chemical wedding day

________________________________________________________________

Az elmúlt évek kényszerű nélkülözése után az Iron Maiden ismét hazánkba látogat. Biztosra merem venni, hogy hatalamas lesz az érdeklődés a Sziget 0. napjára, hisz legutoljára pont félévtizede jártak hazai földön, igaz, az évben kétszer is. Debrecenben nem voltam - nekem az ország túlsó fele -, de a pesti SummeRRocks-t nem hagytam ki. Az akkori műsor igazi best of volt - olyan csemegékkel, mint a Die With Your Boots On vagy a 22 Acacia Avenue -, bár “természetesen” a Number és a Piece dalok túlsúlyban voltak, de szerencsére csak az X-Factorról és a Killers-ről nem kaptunk semmit. Read the rest of this entry »

Mivel ilyen szép májusra ébredtem - rossz hírek ezerrel -, gondoltam, feltámasztom hamvaiból ezt a blogot. Lehet ezt egyáltalán hamvakkal jellemezni, hisz alig élt, koraszülés volt. Asszem a nyitóposztot leszámítva törölni is fogom a bejegyzéseket, amiket csak úgy unalmamban pötyögettem. Az újjászületés újjászületése azonban más lesz, hisz nem ígérek semmit, csak egyet: NEM LESZ NAPI BLOG! De lesz sok minden, talán még ma ide rittyentek valami értelmes szösszenetet. Holnap meg tuti, hisz holnap nagy nap van.